http://video.yandex.ru/#search?text=Szovjet%20H%C5%91si%20temet%C5%91&where=all&id=18551907-09-12

Наверное это о том, как русские бросают свои памятники. Ну или может о том, какие венгры некультурные - мусор там, стекло, свастики...

A budapesti Sztálin-szobor ledöntése az 1956-os magyar forradalom leglátványosabb szimbolikus aktusa volt. Nem véletlen, hogy ma már szinte elképzelhetetlen olyan TV-műsor, mozifilm, album, amely az októberi-novemberi események vizuális megidézésekor ne használná a monumentum megsemmisülésének egyes stációit megörökítő korabeli képkockákat. Persze ezekben a napokban számos más politikai emlékművet távolítottak el, vagy csak „alakítottak át” (az esetek többségében a rajtuk ágaskodó ötágú csillag leverésével), nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is – többeket pont az ilyen cselekedeteikért ítéltek aztán többéves börtönbüntetésre. Az akciók és azok megtorlása egyetlen közös okra vezethető vissza, arra, hogy az emlékművek mindig kötődtek az aktuális politikai hatalomhoz, annak legitimációs, propagandisztikus törekvéseihez.1 Tudatosan, az emlékeztetés szándékával létrehozott, ténylegesen látható jelekről, azaz „emlékezeti helyekről” volt szó.2 Megtámadásuk a demonstrált üzenet tagadását jelentette, „emlékhelytelenítés” történt tehát fizikailag és ideológiailag egyaránt.

1991. december 5-én a budapesti fővárosi közgyűlés úgy döntött: az országban, de talán az egész rendszerbváltó térségben egyedülálló módon szoborparkot létesít, és abban helyezi el a főváros közterületeiről eltávolítandó, politikai tárgyú köztéri szobrok és emlékművek, dokumentumértékű alkotások egy részét. A szoborparkot Dél-Budán, a XXII. kerületben hozták létre, és oda 1992. szeptember 14-én kezdték átköltöztetni a végül több mint negyven köztéri alkotást.

Az 1991-es döntés talán az utolsó utáni pillanatban született meg: a Thököly útnál lévő Kiss István-féle Felszabadulási emlékművet egy hónappal korábban ismeretlen tettesek ledöntötték, idézi fel a Budapesti Negyed egy 1994-es számában Kiss György. Korábban már letörték a talapzatáról a többtonnás debreceni Tanácsköztársaság-emlékművet, míg a fővárosban előbb vörös festékkel bemázolták, majd erőszakosan eltávolították az 1986-ban felavatott Münnich Ferenc-szobrot. Ennek nyomán Zsigmond Attila, a Budapest Galéria igazgatójának intézkedett arról, hogy kezdjék el „tatarozni” a Dózsa György úti Lenin-szobrot, majd a renoválás ürügyével eltávolították a Zrínyi és Nádor utcák sarkáról egy 1950-es, az Október Párt aktivistái által megrongált kőrendőrt – idézte fel egy 1993-as, a HVG-ben megjelent cikkében Bojár Iván András.

Egy nap eseményei képekben

Az 1956-os forradalom eseményei vidéken általában néhány napos késéssel kezdődtek. Szolnokon október 26-án került sor tömeggyűlésre, a szovjet emlékművek lerombolására, majd a Forradalmi Munkástanács megalakítására. Más megyéktől eltérően maga Kálmán István, a Szolnok Megyei Pártbizottság első titkára szervezte a nagygyűlést és hívatta körtelefonon az üzemek munkásait, az intézmények alkalmazottait, az iskolák tanárait és diákjait a Kossuth térre. A helyi pártvezetők egy részét ugyanis a szolnoki értelmiségiek meggyőzték, hogy jobb, ha a forradalom mellé állnak, mível így elkerülhető a vérontás. Kablay Lajos alezredes, a katonai repülőtér parancsnoka és Dancsi József, a Szolnok Megyei Forradalmi Munkástanács megválasztott vezetője ugyancsak a nyugalom fenntartására törekedett, és erőfeszítéseiknek köszönhetően a november 4-ei szovjet katonai beavatkozásig jelentősebb atrocitásra nem került sor a városban. Megszervezték a lakosság ellátását, a felesleges élelmiszert Budapestre szállíttatták, biztosították a létfontosságú termékeket előállító üzemek működését, rendőrőkből, katonákból és nemzetőr egyetemista diákokból szervezett járőrőkkel fenntartották a személyi és vagyonbiztonságot, végrehajtották a Nagy Imre-kormány rendelkezéseit, lehetővé tették a pártok újjáalakulását és védőőrízetbe helyezték az ÁVH tagjait.

Következő cikkünk a város eltűnt szobrairól fog szólni, melyben megismerhetjük Vasmarcsa múltját és jelenét, ki és miért dobozolta be Lenint, valamint mi lett a "trombitás kislány" sorsa.
Talán így tudnánk legegyszerűbben jellemezni azt a gigantikus hölgyet, aki egykor a Rákóczi út főtér felőli végét díszítette egészen az oroszok kivonulásáig. Sokan nem is látták, vagy csak gyerekkorukból emlékeznek vissza "a csúnya nénire" ezért úgy gondolom érdekes lehet ez a cikk.

Vasmarcsa gondolata nem sokkal az 1956-os forradalom és szabadságharc után vetődött fel, rögtön Nagy Imre és társai kivégzése után.(nem véletlenül) Az emlékmű a Tanácsköztársaság 1919-es kikiáltásának állított emléket, illetve mártíremlékműnek is mondták, mert a közeli bírósági fogdából hurcoltak el még ugyanebben az évben, sok, később Orgoványon kegyetlenül kivégzett forradalmárt.
Az akkori városvezetés feltehetően 1958-ban egy pályázatot írt ki az emlékmű felállítására, melynek nyertes pályázója Hercegh Klára szobrászművész lett. Az alkotóval készült interjúból kiderül, hogy Vasmarcsa alakja, kicsinyített mása, már a pályázat előtt kész volt.

Sztálin Budapest megszállására adott parancsot, a szovjet katonák nem „felszabadítani” jöttek Magyarországra. Ettől függetlenül nem jártunk sokkal rosszabbul, mint mások: a Vörös Hadsereg katonáinak „járt a szórakozás”, de míg a lengyel nőt életben hagyták, a „büszke németet” a megerőszakolás után agyonlőni volt dicsőség. A kulturális különbségek és a sztálini propaganda állt a szovjet katonák brutalitása mögött.

A magyar jobboldal ismert mértékű győzelme a legutóbbi választásokon, világossá tette a gondolkodó emberek számára, hogy az új kormányzat és általában a hatalmi elit „nemzeti” frakciója ismét belevág az 1989 után már körvonalazott feladatba: a „jövőnk a múlt” jelszavának jegyében a lehetőségek határáig visszaállítják a horthysta tekintélyuralmi rendszer életképesnek látszó elemeit a „történelmi emlékezet” területein is.

Az e folyamattal szemben állók a legrosszabb stratégiát választják, ha nem az egészet opponálják, hanem csak ennek egyes elemeit teszik szóvá. Szellemi alultápláltnak kell lenni ahhoz, hogy a Roosevelt tér, a Moszkva tér, a Lukács György utca nevének megváltoztatása vagy a szovjet emlékmű lebontása között ne lássák a szerves és közvetlen összefüggést. Nem lehet azt mondani, hogy Roosevelt maradjon, de Lukács nevét eltörölhetik, a szovjet emlékművet vihetik. Folytatódik a 89-es hagyomány, harc a történelmi emlékezet ellen, amely a magyar piacgazdaság (értsd – félperifériás kapitalizmus) szellemi felépítményének már elidegeníthetetlen része lett.

Szovjet hadisír

2010.10.03. 16:10 где это?