A cikk alapjául a Moszkvában és Voronyezsben 2o12 június 5-7 én
megrendezett
" Doni csata, Voronyesztől Sztálingrádig 1942-1943" nemzetközi
konferencia előadásai szolgálnak.
Ellentétben a mai Németországgal, a jobb oldali kormányzás alatt álló
államok, melyek szövetségesként vagy kollaboránsként vettek részt a náci
Németország oldalán a Szovjetúnió megtámadásában, megvalósítják a saját
történelem revizionálási természetüket, ami a rendszerváltás óta folytatódik.
Mintha visszamenőlegesen akarnák megnyerni a Második Világháborút. A Balti
államoktól Ukrajnán át Magyarországig majdnem mindenütt folyik a "
szennyes " tisztára mosása a politika égisze alatt, a náci állam
legitimációja, kisérletek folynak a reguláris katonai osztagok tevékenységének
hitelesítésére,melyek atrocitásokat követtek el szovjet területen, nőket,
öregeket és gyerekeket gyilkoltak le.
Magyarországon állami eszközökkel folyik annak a hadseregnek a hősiesítése, amely részt vett a
Szovjetúnió elleni támadásban, és a békés lakosság szervezett
megsemmisítésében.
Napjainkban , többek között, köszönhetően a dokumentumok elérhetővé
válásának, végre fel lehet lépni az ilyen kisérletekkel szemben, a tudomány
eszközeivel felfegyverkezve.
Felvetődik a kérdés: miért nem érhetőek el mind a mai napig azok a
dokumentumok, melyek a kis kelet európai államok hadseregeinek náci
kollaboránsként elkövetett bűneit és szörnyűségeit tartalmazzák?
A szocialista Magyarország -a szovjet gyámság hatása alatt-mélyen
elhalgatta a háborús büncslekmények nehéz és szörnyű történetét a hadifogoly
kérdés problematikájával egyetemben. Mindez több okra vezethető vissza.
Korábban a szovjet politika és a szovjet történelem tudomány képviselői csak
esetenként tették közzé a magyar csapatok által elkövetett büncselekmények
történelmi forrásait[1].
Például orosz nyelven jelent meg egy dokumentum, feltüntetve a magyar
katonák részvételét a holokausztban, de ez a cikk nem váltott ki hangos
visszhangot, a sajtó csendes halgatással fogadta. A Kádár korszakban a magyar
történészek nem törekedtek beszámolni
ezekről az eseményekről, talán nem akartak a szovjet hatóságok megtorló
intézkedéseire is fényt vetni, a büncselekményekre, melyek a magyar terület
felszabadítása után történtek, általánosságban nem akartak a történelmi
tényekkel szembe nézni, melyek a " szocialista nemzetek egységét"
sértenék. Mellesleg, ez a nézet egészen a közelmúltig Oroszországban is jelen
volt, ahol aggályosnak vélték " az ezekkel az országokkal meglévő kapcsolatot
új problémákkal terhelni". Azonban a csalás, melynek célja a "nemzet
építés" , az országok háborús szerepének elmaszatolása, és a Nagy Honvédő
Háború Hősei emlékének rágalmazása előcsalogatta az orosz archívumokban a
háborús büntettekről őrzött dokumentumokat. Nagyon komoly kutatásokat végzett
ebben a témában A. Djukov, akit nemrég Lettország nyilvánított nemkivánatos
személynek, amiért leírta a lett fasiszták és kollaboránsok bestiális
tetteit[2]. A bizonyítékok, melyek igazolják, hogy az ilyen okokból feltárt
tények felhasználhatók bizonyos célokra, vagy politikai eszközként, igazak.
De az is igaz, hogy minél változatosabb a történelmi levéltárakból nyert anyag, annál szélesebb a politikai
mező, amelyen a szembenálló érdkek megütköznek.
Hosszú ideje egyetlen magyar nyelvű forrás , amely módszeresen dolgozta fel
a horthysta háborús elit és a katonaság által elkövetett mészárlásokat,
fajgyűlöletet és a szovjet területeken végbement holokausztban való részvételt,
egy 1943-ben írt kommunista propaganda anyag. Ezt a röpiratot Háy Gyula
készítette. Igaz, Háy író volt, és nem történész, de meg kell említenünk, hogy
1943 őszén Moszkvában kevés olyan ember élt, aki ilyen leleplező könyvet
állíthatott volna össze a magyar hatóságok és katonák rémtetteiről a megszállt
szovjet területeken[3].
Mint már említettük, a "magyar atrocitások" tanulmányozásának
elferdítése a Rákosi korszaktól napjainkig
mind a kommunista, mind a liberális és a nacionalista áramlatok érdeke.
Ahogy azt már fentebb kiemeltem, a " szocialista nemzetek egységének
veszélyeztetése" a történelmi önismereten és önkritikán keresztül a Kádár
korszakban sem volt aktuális. A hivatalos körök erőfeszítéseket tesznek a
horthysta megszálló csapatok történelmi szerepének " elmaszatolása "
végett, akik a náci Németország szövetségeseként harcoltak- abban a szerepben (lejjebb még lesz erről szó), amelyről még maga
Göbbels is gúnyosan beszélt[5].Göbbels információ azokon a tapasztalatokon
alapultak, melyeket a német frontharcosok jelentettek Németországnak[6].
Ezeket a dokumentumokat mind a mai napig nem hozták nyilvánosságra, a
Honvédelmi Minisztérium budapesti archívumában még hivatkozást sem találtam
arra a forrásra, ahol Háy brossúrája megtalálható. Napjainkban arról, hogy mit
is csináltak a magyar katonák a szovjet területeken -német történelmi
forrásokra alapozva- egyedül Ungváry Krisztián ír.
Műveiben ugyanakkor a nácik (németek és magyarok)embervadászatát, melyet a partizánok ellen
folyattak, és magát a partizán vadászatot, emeberiség elleni büntettnek ítéli
meg, akik a betolakodók ellen védték
hazájukat, házaikat, családjukat, földjeiket a Wermacht nemzetközi jogi alapon
üldözte, holott az első pillanattól kezdve, amikor a Wermacht hadüzenet nélkül
támadt a Szovjetúnióra, egyetlen alkalommal sem figyelhette meg a nemzetközi
jog érvényesülését.
A magyar szerző nem érti, a Wermacht miért nem tartott be soha semmilyen
nemzetközi egyezményt, melyek annak a korszaknak a jogi környezetéből
származnak, és vett részt a szovjet nép elleni genocídiumban és
holokausztban[7].
Ungváry egyszerűen megfeledkezik Harrison a vádat képviselő amerikai
főügyész szavairól a Nürnbergi Per folyamán,
náci dokumentumokat idézve, kiemelve Göbbels mondatait mint a német
háborús alapelveket:
«… A Hágai Egyezmény elveit, melyek a szárazföldi hadviselés és az idegen
erők által megszállt ország közigazgatásának törvényeit tartalmazzák, nem
lehetet alkalmazni , mivel a Szovjetúniót nem létező országnak kell tekinteni,
ezért ennek az ország lakosainak érdekében a Birodalom kell átvegye a
kormányzást és minden más állami funkciót. Ezért minden olyan intézkedés
megengedett, melyet a német adminisztráció szükségesnek és jogonak tart , amely
ennek a hatalmas feladatnak az elvégzéséhez kell»[8].
Ez- a totalitárius háború logikája, melyet a nácik csak a keleti fronton
követtek.
Napjaink Magyarországán jól ismert az a tény is, hogy a Szovjetúnió elleni
támadásban résztvevő katonák misztifikálása hivatalos projekté vált. Számos
egyéb esemény jelzi a Horthy kultusz újraéledését. Arról a Horthy Miklósról
beszélünk, akit történelmi felelősség terhel a Szovjetúnió elleni támadásban
való részvételért, nagyjából egymillió magyar életének elvesztéséért, (beleértve a Holokauszt áldozatatit is ) és a szovjet területen megöltekért is. Azonban a
magyar katonák háborús bűneinek jelenleg hiányos meghatározása hamarosan
kiteljesül, amint az orosz levéltárakból számottevő mennyiségű dokumentum válik
hozzáférhetővé[9].
Már 1941 Október 14-én, jóval a Moszkvai Csata kezdete előtt, a szovjet
kormány külön nyilatkozatban jelentette ki, hogy a hitlerista hódítók és
cinkosaik, köztük a magyar katonai vezetés, tisztek és honvédek akik részt
vesznek a háborús bűncselekményekben, felelősséget kell vállaljanak a
szörnyűségekért.
Roosevelt amerikai elnök és számos ország kormánya a legvégsőkig támogatták
ezt a szovjet álláspontot, a háború után pedig a gyakorlatban is valóra
váltották, a Nürnbergi Per keretei között. A szovjet hatóságok folyamatosan
számon tartották a már ismert szörnyűségeket, és a felszabadító csapatok
vonulásának nyomán Rendkívüli Állami
Bizottság vizsgálja az elkövetett háborús bűnöket, a szovjet területeken.
Minderről a szovjet sajtó számolt be először a szovjet hazában, értesítve a
nemzetközi közvéleményt 1943 Augusztus 17-én , a háború 667 -ik napján, a
Szovjetúnió Legfelső Tanácsa külön rendeletet fogadott el a háborús bűnösök
szankcionálására.
1947-ben a szovjet hatóságok eltörölték a halálbüntetést, melynek
eredményeként sok háborús bűnös menekült meg a halálos ítélet elől. Az 1943
Április 19 -én megjelent, de akkoriban
ki nem hirdetett utasítás amely a polgári lakosság valamint a fogságba esett Vörös Katonák
kinzóinak és gyilkosainak, kémeknek, hazaárulóknak és cinkosaiknak büntetését
tartalmazza. Már 1943-ig számos dokumentumot gyűjtöttek össze több tízezer
ártatlan nő és gyermek, idősek és fogságba esett Vörös Katonák kínzásáról és
megsemmisítéséről. Emberek százezreit lőtték agyon, akasztották fel, égették el
élve, a falvak többségét felégették, a gyötrelmes halál kifinomult formáinak elképzelhetetlen
száma került kidolgozásra és végrehajtásra.
A legfőbb felelősség a Wermacht és szövetségesei katonai parancsnokainak, a
hitlerista hadsereg katonai csendőrség
parancsnokainak, az SS alakulatok vezetőinek, a Gestapo vezetőinek, a városi és a vidéki polgármesterek, valamint
a helyi kollaboránsok, a hadifoglyok
táboraiban és a náci hatóságok más tagjainak vállán nyugszik.
Ugyanakkor a magyar és a többi szövetséges katonai egységek és parancsnokok
jelentős részét terhelik háborús
bűnök, amelyek nem évülnek el. [10]
Azokban az iratokban, melyek a magyarok által elkövetett bűnöket
ismertetik, amely szerint Moszkvában elítélték Álgya-Papp Zoltán vezérőrnagyot
és tizenkét magyar valamint német háborús tábornokot (a 299-es Oberfeld Kommandó vezérkara)pontosan tükröződik a bűnözés mértéke és összképe[11].
Bár a kutatás csak a jövőben fog valóban kibontakozni ,a jelenség
körvonalai itt és most fenyegetnek. Az "új rend" létrehozása során az
ukrán, orosz és belorusz területek a magyar megszálló erők,a náci Németország
fegyveres erői alá rendelve, a gyilkosság és erőszak rendszerét alakították ki,
melynek lényegét a magyar vezérkar elhíresült 1o-es számu parancsa tartalmazza.
A propaganda minden erőfeszítése ellenére [12],már ebben a dokumentumban, ami
1942 nyarán jelent meg, a partizánok elleni harc és a megszállt területeken
élők megfélemlítése közötti határ egybemosottnak tűnik.
Általános bírósági forrás adatai szerint , a Rendkívüli Állami Bizottság
vizsgálata alapján, a magyar katonai
hatóságok és a katonai egységek csak a Chernigov járásban mintegy 100.000
szovjet civilt és - " szovjet
hadifoglyok ezreit" ölték meg. A breszti járás egyik városában, Korbinban
7ooo embert mészároltak le, és még néhány tízezer főt deportáltak németországi
kényszermunkára. Az iratokban különösen gyakran említik a magyar 1o5-ös és
2o1-es gyalogos hadosztály rémtetteit. Sok dokumentum, szemtanúk vallomásai
szörnyű erővel számolnak be a kurszki járásban elkövetett tömeges
gyilkosságokról, az Oszkol folyó partján, Új és Ó Oszkolban és azok körzetében,
a polgári lakosság éjszakai tömeges kivégzéséről és kínzásáról . [13]
Különösen fontos dokumentum a Rendkívüli Állami Bizottság 1945 Március
28-án kelt, és 1945 Június 23 -án K.E. Vorosilov Marsalnak, a Szovjetúnió
Külügyi Népbiztosok Európai Részlegének elküldött jelentése, a Szövetséges
Ellenőrző Bizottság Magyarországon számára[14].
A dokumentum öszefoglaló adatokat
tartalmaz a magyar katonák által meggyilkoltak számáról.
«A Csernyigovszkoj járás tizenkét körzete: 1) Gremyachsky, 2) Gorodnyansky,
3) Koryukovskaya, 4) Mena, 5) Novgorodseversky, 6) Ponornitsky, 7) Sosnitski,
8) Semenov, 9) Michael Kotsjubinsky, 10)
Kholmy, 11) Schorsky és 12) Chernigovszkij voltak azok az arénák, ahol a
lakosokon elvégzett törvénytelenségek mögött kizárólag csak magyarok álltak.
"
Ezeken a területeken megöltek és megkínoztak 38611 szovjet polgárt és 12159
főt hajtottak szolga sorba [15]. A tömegmészárlás központja Sorsz városa volt,
ahol a börtönökben, parkokban és erdőkben szörnyű körülmények között kínoztak
halálra néhány ezer embert,
gödrökbe vetették őket, vagy a végkimerülésig ásatták őket a halálukig. Sok
helyen, a büntetés és kínzás
leggyakoribb típusa az elevenen megégetés volt.Az áldozatok többnyire idős
férfiak, nők és gyermekek, beleértve a csecsemőket és édesanyjukat is. Mivel a
magyar csapatok szörnytettei több mint két éven át folytak, Magyarország
területénél kétszer nagyobb területen, a végleges adatok tisztázása hosszú időt
vesz igénybe, kemény kritikára és a források publikálására van szükség. De már
most világos számunkra: több százezer polgári személy szisztematikus
megsemmisítésének képe tárul elénk.
Összefoglalva, a fentiek fényében ki kell hangsúlyozni, hogy el kell
készíteni és teljessé kell tenni a Vörös Hadsereg Magyarországon betöltött
szerepét ábrázoló képet.
Ugyanakkor világosan el kell különíteni egymástól két kérdést: egyrészt,
határozottan rá kell mutatni az egyes szovjet katonák által elkövetett
büncselekményekre, de, a másik részről világosan meg kell érteni, hogy az ügy,
amelyért a Vörös Hadsereg harcolt, Európa országainak felszabadítása, a
nácizmus elpusztítása igazságos ügy volt.
Источник: http://scepsis.ru/library/id_3265.html |