A cikk alapjául a 2o12 május 28 -án Raoul Wallenberg születésének századik évfordulóján megtartott nemzetközi tudományos konferencia "Raoul Wallenberg - a XX. század humanistája " szolgál.

Wallenberg születésének ünnepléséről és ennek a hősnek a jelentőségéről sokáig lehet beszélni.Maga az esemény- a budapesti zsidók megmentése - nálunk Magyarországon nagyon fontos eseménynek számít.Fogok beszálni arról a szellemi légkörről, amely ezt az évfordulót övezi valamint összességében a holokauszt jelentőségéről Magyarországon, a mi keleteurópai régiónkban és azon túl.

Tárgyilagosan véve a «holokauszt  » fogalma, amely az európai - köztük a kelet-európai - politikai és tudományos szókincs az amerikai politológiából, nem jelent semmi mást, mint gyakorlati intézkedések végrehajtását a zsidó nép kiirtása céljából.Végső sorban és az elképzelt szinten nem sikerült ezt a célt elérni, hála mindenek előtt a Szovjetúnió fegyveres erőinek.Manapság sokan szeretik leplezni ezt a tényt, csökkenteni annak értékét. Néha még a magyarországi zsidó szervezetek is eképp lépnek fel. 2oo4 -ben az egyik ilyen szervezet feje eufemisztikusan így írt a budapesti gettó felszbadulásáról: "majd jött a hadsereg," nem is használva a "felszabadítás" fogalmát. Ugyanebben az időben derült fény egy új tematikára, melyet a korábbi időkben teljesen elhalgattak vagy háttérbe szorítottak: amely már nem hangsúlyozza, hogy a zsidók megmentésében nem csak a kommunisták vettek részt, hanem a partizánok és a Vörös Hadsereg is, valamint a polgári antifasiszta ellenállás tagjai is, továbbá a nyugati hatalmak képviselői. Pontosan ez az, ami kifejezi Wallenberg szellemiségét, és azt az etoszt, amely nevét övezi. Azonban ez a helyes törekvés nem feledtetheti el velünk teljesen más hősök kultuszát - amely a rendszerváltás után alakult ki - Kelet - Európa nemzetállamaiban, ahol hivatkozva a nemzeti függetlenségre, próbálják a lehető legjobb színben feltüntetni, vagy teljes mértékben hitelesíteni azoknak az embereknek , fegyveres csoportoknak és kormányzati szerveknek a tevékenységét, akik részt vettek a holokauszt gyakorlati végrehajtásában. Mindamellett, hogy német és orosz források tömege jelzi, tanusítva , hogy a helyi nacionalista, profasiszta erők gyakran önszántukból léptek a nácik szolgálatába, az állami politika ezekben az országokban kezdeményezte a profasiszták valódi rehabilitációját, Bandera utálatos figurájától kezdve az erdei banditákon át litván kollaboránsokig.

            A kelet-európai régióban a balti országoktól Magyarországig a történelem tudomány újra felszívódik a politikában, autoriter szabályok eszközeivel és metodikájával. Ennek az abszorpciónak a ténye pragmatikusan megmutatkozik a Holokausztról szóló dokumentumokban. Az agyonhallgatás után, amely a szovjet időkben volt jellemző, manapság a nemzeti önvédelem zászlaja alatt szégyenfolt kialakulása folyik, amelynek célja - elbagatelizálni a helyi, nemzeti, profasiszta szervezetek és kormányzati szervek szerepét a tömeggyilkosságok végrehajtásában és más büncselekményekben a megszállt Szovjet területeken, beleértve a gyermekek megsemmisítésében való aktív részvételt is.A holokauszt valóságos, egész világi története számos tanulmányban a nemzeti történelem részévé kerül felosztásra, olyan keretek között, melyekben a történelmi felelősség egyedül a náci Németországot terheli. Sok, a holokausztról szóló tanulmányból hiányzik azoknak az igazi politikai és szocális-gazdasági okoknak az elemzése, amelyek a népírtáshoz vezettek.Az utóbbi időkben beszélünk a felelősség megosztásáról, de ebben az esetben ki  hangsúlyozzák a helyi kollaboránsok szerepét, Sztálin és a Szovjetúnió szerepét, hogy legalább a felelősség egy részét elvegyék nemzetvezetők és kollaboránsok válláról, akik a holokauszt részesei voltak. Sztálin és a szovjet vezetőség szerepét a holokauszt történetében számos szovjet történész munkáiban nyomonkövethetjük Gennagyij Kosztürcsenkótól Ilja Altmanig. Világos, hogy ebben az esetben lehetetlen elkerülni a kutatás értékelését a felmerülő kérdések bonyolultságának mértékében, mert emögött a háború miatti felelősség és annak következményei állnak. De az állítás, amely ennek a történelmi jelenségnek a tanulmányozására késztet minket, jól illusztrálja azt a tényt, mi számít a holokauszt komoly kutatásának, például, nem tudtuk, hogy a holokauszt mintegy hat millió áldozata  népírtás következtében hunyt el, a nácik kezei által a szovjet területeken. Azok nem tudják, nem értik, vagy nem akarják megérteni, hogy a holokauszt, a zsidó nép kiírtása egy sokkal szélesebb népírtás része, amely minden ember és nép ellen irányul, akik a náci Németországgal , a nemzeti szocializmussal, vagy a hitleri Németország szövetségeseivel szembe fordultak. A hitleristák legfontosabb célja a Szovjetúnió és a szovjet rendszer megsemmisítése volt, melyet maga Hitler sem tagadott soha. Ennek a «projektnek»  a része volt a zsidó nép kiírtása .Sokunk számára ez nyilvánvaló, de mégsem nevezhetjük olyan véleménynek, amely általánosan elfogadott más történész kollégák között is a  régiónkban.

Miről is van szó lényegében? Mi áll ezek mögött a folyamatok mögött?

A szocialista államforma bukása okán, a rendszerváltás, a korábbi legitim állami ideológia, a Marxizmus-Leninizmus helyén megjellenek új ideológiák (és az azokat támogató intézmények), melyek a hatalomgyakorlás új formáját igyekeztek és igyekeznek legalizálni. Közülük fő szerepet kaptak a faji kisebbségi ideológiák.

Általánosságban elmondható, hogy a kelet-európai régiót két nagy, belsőleg heterogén politikai és ideológiai  kialakulása foglalta le, amely különböző tendenciákat: neo és (neo) konzervativizmus, (neo) liberalizmus,  a kultúra, a szellemi légkör és az egész rendszerváltás kondicionált értelmezését takarja.

Ezen a ponton, az adott tematika jobb problematizálása okán elengedhetetlen a vizsgált probléma illusztrálása Kelet Európában és a Szovjetúnió utódállamaiban.

Olyan korban élünk, amikor a többségi tudományos gondolkodás terén beszivárgott az a vírus, amely a kommunizmust a fasizmussal/nácizmussal azonosítja. Ez a minta, amely  nyugaton a hidegháború alatt jelent meg, most  újjáéledve tapasztalható  Kelet-Európában. Az ideológia szintjén szétszakításra került a második világháború idején a liberalisták és kommunisták között kötött szövetség. Válaszul erre, megerősödtek a totalitárius teóriák népszerüsége és politikai felhangjai, melyek a Hideg Háborús korszak elején nyertek teret. Ennek lényege az a nagyon egyszerű elmélet, amely a tudományba is beivódott, elsősorban az USÁ-ban, a 7o-es években, amely abból áll, hogy a szocializmus történetét, mitöbb a szocialista és kommunista ideológia történelmét a nácizmus történelmi kontextusába helyezi.

Így lett "törölve" a szellemi talaj a XX. század  minden fajta nacionalizmusa számára, a közös ellenség, a "kozmopolita liberalizmus és a kommunizmus." ellen.Manapság ez az elméleti és ideológiai környezet folyásolja be a történelmi értékelését is a holokauszt speciális területének.

            Most vált magától értetődővé, hogy a Kelet- Európai régióban a fent említett szellemi és politikai támadás jegyében, de még nem teljesen, sikerült likvidálni az antifasiszta ünnepnapokat, ezen kívül a munkásosztály számos ünnepét, jelképeiket hiavatlosan kivonták a felhasználhatóságból, mi több, ezek használatát több  helyen jogi következményekkel fenyegetik. Ugyanebben az időben hivatalos állami szintre kerültek fel a régi, feudális eredetű, "nemzeti" szimbólumok, ideológiai konstrukciók, monarchikus dinasztiák címerei. A történelem hamisítás, mint intellektuális és politikai elfoglaltság, különböző nacionalista ideológiákra alapozva, normális elfoglaltsággá vált még a közintézményekben is. Meghamisításra kerülnek a magyar történelem azon lapjai, melyek szégyent jelentenének a Nyugatra nézve, mindenek előtt Magyarország és Románia szerepe a Második Világháborúban, lebecsülve ahelyi elit igen jelentős felelősségét a holokausztban. Mindez azért történik, mert az új elit egyes csoportjai igyekeznek megjeleníteni "a nemzet egységét", képesek a "nemzeti önbecsülés," erősítésére, tetszelegnek a nemzeti eszme "hiteles" és a "rendíthetetlen" hordozóinak szerepében, míg  mindenki más,aki kritikusan vizsgálja a történelmet, a nemzetet, beiratkozott a  "nemzetárulók "és " idegenek" kategóriájába.

Mindennapi éltünk részévé vált az én hazámban, Magyarországon is, még a parlamenti tribünről is etnikai indíttatású, antiszemita, cigány utáló, rasszista és sok más xenofób formájú kinyilatkozás amelyek különböző társadalmi és politikai csoportok kezébe kerülve a politikai ellenfelek felkutatására és diszkriminiálásához vezetnek. A volt Jugoszlávia és a volt Szovjetúnió utódállamainak területén emberek százezrei váltak az etnikai tisztogatás aldozatául, és az etnikai tisztogatás és etnikai nyugtalanság bármelyik pillanatban ismét a felszínre törhet egy vulkánkitörés erejével.

Míg az összes kelet-európai országban"felülről"  indult a kezdeményezés  -az állam és / vagy a pártok pénzügyi támogatására - az "új" nemzeti identitás szisztematikus "fejlesztéséhez" és támogatásához az új nemzetállamok feltétetleinek megfelően, új jogi és politikai lehetőségek nyíltak a szélsőjobboldali, neo-fasiszta, neo-náci eszmék és kultúrák iránt, természetesen, mint már mondtam, mindez a demokrácia és a szabadság zászlaja alatt.

Nálunk, például szélső jobboldaliak gyalázták meg Wallenberg és a holokauszt áldozatainak emlékművét. A Horthy szobor és emléktábla helyreállítása után, a hivatalos körök újra igényt tartanak egy nyilvános emlékmű emelésére Horthy Miklós tiszteletére, akit történelmi felelősség terhel a holokausztért és a szovjet területen elkövetett magyar népírtásért. Elkezdődött a magyar hadsereg hivatalos hősiesítése és misztifikálása, amely  1941-44.-ben számtalan atrocitást követett el a megszállt területeken.

Ebben a történelmi és politikai kontextusban tehát  jelenleg a Kelet-Európai holokauszt a tárgy. Mindez fájdalmas, de világosan tükrözi a szellemi és politikai szempontokat, a társadalmi szerkezetváltást a társadalomtudományon belül , ahogy az  elmúlt évtizedben történt . A nagy kérdés az, hogy a történelem végül felszívódik a politikában, vagy még mindig képesek vagyunk-e mi megtalálni a kiskaput a megmentésére? Kedves Kollégák,további nagyon nagy problémával állunk szemben, mind szakmai, mind erkölcsi szempontból.

Raoul Wallenberg misszióját, hogy megmentse a budapesti zsidókat úgy értelmezem, mint inspirációt számunkra a történelem és a holokauszt további tanulmányozásához.