A szovjet kegyeleti park nem sokkal a második világégést követően, 1946-ban készült el, az akkori városi főmérnök által szignózott részletes tervdokumentáció alapján. A fennmaradt iratok részletesen taglalják többek között a korábbi sírok kibontását, az új sírgödrök kialakítását, továbbá tételesen felsorolják az „orosz hősi temető” építményeinek elkészítéséhez szükséges anyagokat és munkálatokat. Ennek megfelelően egyebek mellett a tömegsírokhoz három darab beton sírfelirati táblát, a tiszti sírokhoz pedig nyolc darab beton sírfelirati táblát rendeltek annak idején, az emlékmű alapját kilenc köbméternyi betonból készítették, a 6,3 köbméteres emlékműlapot közel egy méter magasságba tervezték a föld fölé emelni. A felépítményt Visegrád környéki kőből faragták és a kor jelképét, az ötágú csillagot is természetesen rátetették, a temető teljes építési költsége pedig az ebben az évben bevezetett pénzegységben, a forintban 25 ezer „egységre” rúgott. A temető további sorsáról az 1957. évből származó iratok számolnak be.



Ebben az évben Schiller István, az akkori megyei tanács „vb. elnöke” folytatott kimerítő levelezést az esztergomi városi tanács elnökével. A dokumentumokból kiderül, hogy a „megyei elvtársak” erőteljesen szorgalmazták, hogy az „ellenforradalom idején, októberben” esetlegesen megsérült szovjet hősi emlékműveket helyre kell állítani, mégpedig április 4-ig, a „felszabadulás” ünnepéig. Lázár András esztergomi tanácselnök válaszlevelében arról tájékoztatta aztán Schiller elvtársat, hogy „a felszabadulási emlékmű az októberi események során nem sérült meg jelentősen, a javítási munkák folyamatban vannak. A csillag öntését már megrendeltük.” A levélváltás sorai közt olvasva azonban kiderül, hogy az októberi események során Esztergomban sem maradtak helyükön az elnyomó hatalom jelképei, ugyanakkor kegyeletsértés nem történt a sírhelynél. A temető a rendszerváltást követően most került ismét az események középpontjába, mivel egy önkormányzati döntés értelmében az értékes területen lévő emlékművet és a sírhelyeket új helyre költöztetik, a helyén pedig egy buszöblöt alakítanak ki. Mindez azonban korántsem csak pénz és szervezés kérdése, mivel szigorú, nemzetközi előírások szabályozzák a sírhelyek bárminemű változtatását.



A szovjet-orosz katonai sírhelyek, emlékművek gondozásáról egy országos, a létesítmények áthelyezéséről egy nemzetközi jogszabály rendelkezik, ehhez igazodva a város azt tervezi, hogy a „Csalamádé” temetőben lévő szovjet katonai emlékművet a szentgyörgymezői katonatemetőbe helyezi át. A komoly körültekintést igénylő elgondolást az önkormányzattal ez ügyben együtt dolgozó Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetében működő Hadisírgondozó Iroda is támogatta. A II. világháborús emlékhely új kialakítása kapcsán az önkormányzatnak meg kell oldania az új kegyeleti hely megtervezését, elkészíttetését, a régi kegyeleti park elbontását, a halottak földi maradványainak exhumálását és átszállítását, valamint gondoskodni kell az új helyszínen az újratemetésről is, és – talán a legmeglepőbb rendelkezés – ünnepséget kell szervezni az újratemetett halottak emlékére. Mindezeket a feladatokat a helyi önkormányzat a Hadisírgondozó Iroda közreműködésével végzi, az új helyszínről és a kegyeleti park tervének elfogadtatásáról még az érintett országok képviselőivel is egyeztetni kell Esztergomnak. Történelmi adalék, hogy Magyarország a 90-es években, különböző kormányok közötti egyezményekben határozta meg a katonai emlékművek, sírok gondozásával kapcsolatos feladatokat, kötelezvényeket Oroszországgal, Ukrajnával és a Moldovai Köztársasággal.

A Vörös Hadsereg Esztergomnál A környéken a III. Ukrán Front 46. Hadserege harcolt a második világháború végén. Magyarország 1944. augusztus végétől, a Dunántúl ’44 december elejétől volt hadszíntér egészen 1945 áprilisáig. Esztergomban 1944. december 26-án a Mária Valéria híd felrobbantásával értek véget a városért folyó harcok. Addig háromszor volt a település frontváros, egyszer 1944 végén, másodszor 1945 január 6-án (ekkor a német csapatok foglalták vissza), majd harmadszor 1945 március második felében, amikor ismét a szovjetek nyomultak Esztergomba. Mindezek ellenére túlzottan súlyos harcok nem folytak a német és a szovjet hadsereg között a királyvárosért, a térségben viszont voltak komolyabb áldozatokkal járó ütközetek. Ezek alapján a helytörténészek úgy vélik, hogy az esztergomi „Csalamádé” temetőben lévő szovjet sírok egyfajta gyűjtőhelyként szolgálhattak. A sírfeliratok alacsony száma nem mérvadó a holttesteket illetően, mivel a szovjet hadseregben bevett szokás volt, hogy a veszteségek elfedésére az adott területeken elesett halottakat több tíz kilométerre szállították, hogy egy lakatlanabb környéken temessék el.

Pöltl Zoltán