Következő cikkünk a város eltűnt szobrairól fog szólni, melyben
megismerhetjük Vasmarcsa múltját és jelenét, ki és miért dobozolta be
Lenint, valamint mi lett a "trombitás kislány" sorsa. Talán így
tudnánk legegyszerűbben jellemezni azt a gigantikus hölgyet, aki egykor a
Rákóczi út főtér felőli végét díszítette egészen az oroszok
kivonulásáig. Sokan nem is látták, vagy csak gyerekkorukból emlékeznek
vissza "a csúnya nénire" ezért úgy gondolom érdekes lehet ez a cikk.
Vasmarcsa gondolata nem sokkal az 1956-os forradalom és szabadságharc
után vetődött fel, rögtön Nagy Imre és társai kivégzése után.(nem
véletlenül) Az emlékmű a Tanácsköztársaság 1919-es kikiáltásának
állított emléket, illetve mártíremlékműnek is mondták, mert a közeli
bírósági fogdából hurcoltak el még ugyanebben az évben, sok, később
Orgoványon kegyetlenül kivégzett forradalmárt. Az akkori
városvezetés feltehetően 1958-ban egy pályázatot írt ki az emlékmű
felállítására, melynek nyertes pályázója Hercegh Klára szobrászművész
lett. Az alkotóval készült interjúból kiderül, hogy Vasmarcsa alakja,
kicsinyített mása, már a pályázat előtt kész volt.
Sztálin
Budapest megszállására adott parancsot, a szovjet katonák nem
„felszabadítani” jöttek Magyarországra. Ettől függetlenül nem jártunk
sokkal rosszabbul, mint mások: a Vörös Hadsereg katonáinak „járt a
szórakozás”, de míg a lengyel nőt életben hagyták, a „büszke németet” a
megerőszakolás után agyonlőni volt dicsőség. A kulturális különbségek és
a sztálini propaganda állt a szovjet katonák brutalitása mögött.
A magyar jobboldal ismert mértékű győzelme a legutóbbi választásokon,
világossá tette a gondolkodó emberek számára, hogy az új kormányzat és
általában a hatalmi elit „nemzeti” frakciója ismét belevág az 1989 után
már körvonalazott feladatba: a „jövőnk a múlt” jelszavának jegyében a
lehetőségek határáig visszaállítják a horthysta tekintélyuralmi rendszer
életképesnek látszó elemeit a „történelmi emlékezet” területein is.
Az e folyamattal szemben állók a legrosszabb stratégiát választják,
ha nem az egészet opponálják, hanem csak ennek egyes elemeit teszik
szóvá. Szellemi alultápláltnak kell lenni ahhoz, hogy a Roosevelt tér, a
Moszkva tér, a Lukács György utca nevének megváltoztatása vagy a
szovjet emlékmű lebontása között ne lássák a szerves és közvetlen
összefüggést. Nem lehet azt mondani, hogy Roosevelt maradjon, de Lukács
nevét eltörölhetik, a szovjet emlékművet vihetik. Folytatódik a 89-es
hagyomány, harc a történelmi emlékezet ellen, amely a magyar
piacgazdaság (értsd – félperifériás kapitalizmus) szellemi
felépítményének már elidegeníthetetlen része lett.
Tiltakozik a prágai orosz nagykövetség az ellen, hogy a Vörös Hadsereg
brünni (Brno) emlékművéről a helyi önkormányzat eltávolítsa a sarlót és a
kalapácsot, s azokat más jelképekkel váltsa fel.
Az orosz diplomáciai képviselet csütörtöki nyilatkozata szerint a brünni
városi képviselők önkényesen átírnák a történelmet.